HOLNAPUTÁN - rádiócafé 98.6 - csüt este 8-9 között

1. HOLNAPUTÁN

Elindult Földközpontú műsorunk a rádiócafé 98.6-on! Minden csütörtök este 8 és 9 között! Hallgasd on-line: www.radiocafe.hu

2. Elköltöztünk

A műsorral indulásával egyszerre ez a blog is átkerül egy másik címre.

Ezentúl itt érhetitek el a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos híreinket:

http://www.fenntarthatofejloves.net

HOLNAPUTÁN - rádiócafé 98.6 - csüt este 8-9 között bejegyzés elolvasása

Apokaliptikus klímavízió

Az éghajlatváltozással összefüggő költségek akár a világ GDP-jének 20 százalékát is felemészthetik, és nem kizárt, hogy az áradások és a szárazságok miatt világszerte akár 200 millió ember is földönfutóvá válhat – Ismerős vhonnan? Naná! A híres-neves Stern-jelentés. 

Apokaliptikus klímavízió bejegyzés elolvasása

Árva Afrika

Az UNICEF adatai szerint mintegy 4,2 millió gyermek vesztette el szüleit az AIDS-betegség következtében Nyugat- és Közép-Afrikában, és ezekre az árvákra mindeddig nagyon kevés figyelmet fordítottak. Nyugat- és Közép-Afrikai 24 országban mintegy 680 ezer gyermek fertőződött meg a gyógyíthatatlan betegséget előidéző HIV-vírussal vagy betegedett meg máris az AIDS-ben. A 600 ezer szeropozitív várandós anyának mindössze 1,3 százaléka részesül antiretrovirális kezelésben, amelyre azért van szükség, hogy megakadályozzák a magzat megfertőződését. Tavaly újabb több mint 220 ezer gyermek fertőződött meg, 170 ezer pedig meghalt a betegségben.

Árva Afrika bejegyzés elolvasása

Ökológiai lábnyom

Az ökológiai lábnyom segítségével jól számszerűsíthető, hogy életmódunk mekkora hatással bír a természetre. Hogy egy-egy ország vagy földrész lakói átlagosan mekkora lábnyommal jellemezhetők, az azon múlik, hogy milyen "nagy lábon élnek". Ezt nézd meg >> My Footprint

Ökológiai lábnyom bejegyzés elolvasása

Izland is bálnákat öl

Izland megszegte a 21 éves nemzetközi bálnavadászati tilalmat, amikor izlandi halászok megöltek egy közönséges barázdásbálnát. Norvég jelentések szerint a kifogott állat húsz méter hosszú lehetett. (BBC & index)

Izland is bálnákat öl bejegyzés elolvasása

új fajtákat hoz létre a környezetszennyezés?

"A környezet szennyezése és a természet változása kedvező hatással is járhat az állatvilágban, például új fajok kialakulásához vezethet. Ezek a hatások azonban eltörpülnek a károk mellett" - mondta Diethard Tautz, a Német Zoológiai Társaság (DZG) elnöke a hétvégén Münsterben megkezdődött zoológiai kongresszus kapcsán.

új fajtákat hoz létre a környezetszennyezés? bejegyzés elolvasása

Vegyünk légszennyezést

A Morgan Stanley befektetési bank 3 milliárd dollárral száll be széndioxid-kereskedési piacba. A bank szerint ugyanis egyre nagyobb üzletté válhat a klímavédelem, miután immár számos amerikai szövetségi állam is hajlik a részvételre a nemzetközi kezdeményezésekben. Egyes számítások szerint ha létrejön egy globális megállapodás a felmelegedést okozó gázok visszaszorításáról, akkor öt év alatt ezer milliárd dollárt is elérhetik az ezt a célt szolgáló kiadások. (Financial Times)
Vegyünk légszennyezést bejegyzés elolvasása

Reményhal

Hé emberek! Az évszázad közepére nem maradnak fogyasztásra alkalmas halak a tengerekben, ha a jelenlegi ütemben halásszák ki azokat. Mindez nemcsak egyes állatfajok eltűnéséhez vezet, de az emberek élelmezését is veszélyezteti - állítják kutatók. (vg)
Reményhal bejegyzés elolvasása

E-topia, avagy zöld valóságshow

Leonardo DiCaprio több producerrel együtt egy olyan valósághow tervén dolgozik, amely a környzettudatos életmódra fókuszál. Az E-topia című sorozat egy amerikai kisváros zöld módra történő átalakításáról szólna. Egy igazi ökovároska a médiában. (Reuters)
E-topia, avagy zöld valóságshow bejegyzés elolvasása

Google napkollektor

A 1,6 megawattos építmény a tető és parkolóhelyeken található panelekkel biztosítja a Google-komplexum számára a zöld energiát. Az EI Solutions bejelentette, hogy hamarosan megkezdi egy napenergia fűtőrendszer kiépítését a Google kaliforniai központjában. Ez lesz a legnagyobb napenergia gyűjtő berendezés az USA-ban.
Google napkollektor bejegyzés elolvasása

Klímaváltozásból gazdasági világválság

A harmincas évek nagy világgazdasági depressziójához, sőt a világháborúk pusztításához hasonló, ezermilliárdokban mérhető gazdasági károkat okozhat globális szinten, ha a fejlett ipari országok nem kezdik el most már sürgősen az éghajlatváltozást okozó káros anyagok kibocsátásának csökkentését, áll az eddigi legátfogóbb, száz évre szóló, Londonban hétfőn kiadott tudományos és gazdasági jelentésben.
Klímaváltozásból gazdasági világválság bejegyzés elolvasása

Környezettudatos generáció No.2

Újraéled a fogyasztók környezeti tudatossága, amit a nagy cégek különböző módon igyekeznek kihasználni. A multinacionális vállalatok igyekeznek zöldnek mutatkozni, működésüket a vásárlók megnyerése vagy akár – például energiamegtakarítás útján – saját profitjuk közvetlen növelése érdekében. Ugyanakkor szkeptikusabb hangok figyelmeztetnek, hogy a 70-es években már elkezdődött egy hasonló zöld hullám, ami a 90-es évekre érdektelenségbe fulladt. Na vajon okosabbak vagyunk-e szüleinknél vagy pár év alatt a mi környezettudatosságunk is kifullad?
Környezettudatos generáció No.2 bejegyzés elolvasása

Környezetvédelemre 2 milliárd

Na jó, egészen pontosan 1,845 milliárd. Ennyit irányoz elő a kormány hosszútávú fejlesztési terve környezetvédelmi célú fejlesztésekre, környezetvédelmi projektlehetőségekre. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) vezetői szerint a fejlesztéseket várhatóan 5 prioritás köré lehet majd csoportosítani. (MTI)
Környezetvédelemre 2 milliárd bejegyzés elolvasása

Hidrogénerőművek

A BritishPetroleum és a GeneralElectric bejelentették, hogy hidrogénerőműveket szándékoznak közösen kifejleszteni és megvalósítani. A hidrogénerőművek értelemszerűen jelentősen csökkentenék az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, elsősorban a szén-dioxid-emissziót mérsékelnék.
Hidrogénerőművek bejegyzés elolvasása

Problémás vízellátás Európában

A világon már ma egymilliárd ember él olyan helyen, ahol az ivóvízellátás napi szinten problémát jelent, sőt az előrejelzések szerint ez a kérdés a jövőben Európában is kulcsfontosságúvá válik. Ennek a kihívásnak kíván elémenni a GE a vízzel kapcsolatos technológiák kifejlesztésével, illetve vízügyi divíziójának felfejlesztésével. A víz stratégiai erőforrás, ezért megítélése a jövőben változni fog. A vízkezelés kérdése óriási fejlődés előtt áll az említett okok miatt az egész világon. (Index)
Problémás vízellátás Európában bejegyzés elolvasása